Csomortáni Zoltán - Rácz Zsuzsanna

A workshop célja. A mentalizáció a különböző pszichoterápiás megközelítések közös nevezőjének tekinthető, segítő szakemberként munkánk során aktívan használjuk. A workshop folyamán először magát a mentalizáció fogalmát járjuk körbe, pontosítjuk és bemutatjuk az elmélet, illetve saját élmény szintjén is. Beszélünk a mentalizációs képesség fejlődéséről, kitérve a gyermekkori kötődéssel való szoros összefüggésére. A workshop második részében pedig abba nyújtunk betekintést, hogy a mentalizáció, a mentalizációs képesség hogyan jelenik meg a családi rendszerben, milyen szerepe lehet a családi diszfunkcionális működésben, hogyan hat a családtagokra egy vagy több családtag mentalizációs sérülése vagy aktuális elakadása. Elméleti bemutatással, gyakorlatokkal és esetrészletekkel illusztráljuk a mentalizáció alapú pár- és családterápia intervenciós technikáit, remélve, hogy a részvevők minél színesebb tapasztalatokkal, minél mélyebb élményanyaggal távozva tudják majd munkájuk során hasznosítani a mentalizácós szemlélet elemeit.

A mentalizáció. A mentalizáció egy velünk született, emberségünktől elválaszthatatlan, életünk során folyamatosan fejlődő képesség. Legérthetőbben úgy lehetne meghatározni, hogy a mentalizáció során az egyik ember elméje tartalmazza a másikét, tehát figyelünk mind a saját, mind a másik mentális állapotának jeleire, megértjük a szándékokat és a félreértéseket, mentális minősséggel ruházzuk fel a körülöttünk zajló társas folyamatokat.

A mentalizáció fejlődése. A mentalizációs képesség fejlődése már az egészen korai gyermekkorban elkezdődik, és ideális esetben négy éves kor környékére jut el a gyermek a reflektív, mentalizáló működéshez, tehát ekkor már megfelelő módon képes összekapcsolni belső élményeit a külső valósággal. Addig azonban több megelőző, prementalizáló szakaszon megy keresztül: az ekvivalencia (egyenértékűségi) módon, a tettetett (pszeudo) módon, míg végül ezek fúziójaként előáll a megfelelően rugalmas, érett mentalizációs működés.

Mentalizáció és kötődés. A mentalizáció, a kötődés és a szelfstruktúra szoros egymásrahatást mutatnak a fejlődés során. Ez egy cirkuláris folyamat, ahol a biztonságos kapcsolatban kontingensen reagáló szülői mentalizálás erősíti meg a gyermek mentalizációját, ezáltal képessé válik a megfelelő érzelmi regulációra, ami visszahat a kötődési minőségre. Ebben a folyamatban nagyon fontos tényező az anyai (nevelői) elmetudatosság, az explicit mentalizáció, az interakciók szinkronitása. Nem meglepő tehát, hogy a kötődési traumák lefékezik, gátlás alá helyezik a mentalizáció kialakulásának folyamatát, ezzel akár a borderline szintű patológiák létrejöttéhez is hozzájárulva.

A mentalizáció-alapú pár- és családterápia. A mentalizáció-alapú terápiában a cél a kliens mentalizációs gyengeségeinek, elakadásainak azonosítása, erősítése, a beavatkozások főként az érzelmi reflektivitást és a magas érzelmi hőfokú helyzetek kezelését veszik célpontba. A mentalizációs technikák pár- és családterápiás alkalmazása azért különösen hasznos, mert két cél érhető el velük egyidőben: egyrészt megerősítik a résztvevők mentalizációs kapacitását, másrészt ennek köszönhetően a kötődési kapcsolatokra is pozitív hatást fejtenek ki. A pár- és családterápiás helyzetekben a mentalizáció regresszív formái, mint az ekvivalencia-, pszeudo- és teleologikus módú feldolgozás, valamint a patológiás formák, mint a részleges vagy téves mentalizáció, az interakciók valós idejében azonosíthatóak, tudatosíthatóak és korrigálhatóak. Az olyan mentalizációs technikák, mint a mentalizáló eset-összefoglalók, az ügyes mentalizálás megerősítése, az érdeklődő, tiszteletteljes alapállás, a nem-mentalizáló narratívák lelassítása, leállítása, a jelöletlen érzelmek jelöltté tétele, a terapeuta-szelf modellként való felhasználása segítik a terápiás folyamatot. A családterápiában nagyon hasznos beavatkozási mód a mentalizációs hurok, ami cirkuláris felépítése miatt különösen alkalmas a családokkal való munkára.

Workshopunkban szeretnénk mind a szemléletet, mind a technikákat megismertetni az érdeklődőkkel. Reméljük, hogy a mindennapi terápiás gyakorlatban jól használható eszközöket tudunk majd átadni a résztvevőknek.

Miért hasznos a rendszerszemléletben együtt tárgyalni a sématerápiás és mentalizáció-alapú beavatkozásokat?

Két, látszólag jelentősen eltérő támadáspontokat magának valló irányzat - a kognitív és a tárgykapcsolati-pszichoanalitikus - különleges találkozásának lehetünk szemtanúi. Tekintsük át röviden, hogy a sématerápia és mentalizáló hozzáállás milyen párhuzamokat hordoz magában:

• míg a sémák a tanulási tapasztalatok rendeződéséből adódó jellegzetes feldolgozási módokat képviselik, addig a mentalizáció fejlődési és kötődési keretbe foglalja ugyanezeket a folyamatokat;
• míg a sémák a kognitív feldolgozás sajátosságait képviselik, addig a mentalizáció az emocionális-élményszintű folyamatokat ragadja meg;
• míg a sémaelmélet az individuális szempontot viszi bele a kapcsolatba, addig a mentalizációs szemlélet a társas meghatározottságból vezeti le az individuális működést;
• a maladaptív sémák és a részleges vagy sérült mentalizáció kéz a kézben járó folyamatokként jellemzik a patológiákat, épp ugyanúgy, mint az adaptív sémák és az érett mentalizáció az egészséges lelki működést.

A közös workshopon való részvétel azért lehet hasznos és izgalmas, mert egyszerre tekinthető meg általa ugyanannak a mentális érmének mindkét oldala, gazdag tapasztalati lehetőségeket szolgáltatva a gyakorlati terápiás felhasználás számára. Remek példa ez arra, amikor a rendszerszemlélet keretein belül látszólag eltérő szemléletmódok egymással kibékülve, egymást megerősítve kelnek életre.